Czingel Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha átalakulása
napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében Mezei Károly
kozmetikus-bőrorvos Testkultúra
– strandkultúra című cikkében a következőket írta a korabeli
fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát bizony ez a divat olyan
volt, hogy a vízben és a vízparton sem engedett többet
láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi toalettben
volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő ujjakkal és
bő bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák bugyogója
térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete harisnyát
húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha sorvadásnak
indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb, majd a nadrág.
Rájött az ember arra, hogy a nőknek lábszáraik, sőt combjaik
vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két éve
tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem
derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik”.
A
különböző történelmi korok különbözően viszonyultak a fürdéshez,
és a mai értelemben vett strandolás, a fürdés, mint szabadidős
tevékenység a 20. század vívmánya. Ennek megfelelően a
fürdőruha, mint kifejezetten erre a funkcióra kifejlesztett
ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi korokban vagy
meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget viseltek.
Kétrészes
fürdőruhához hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is
viseltek már; s a bikini őse később a rómaiaknál is
népszerűségnek örvendett. Olaszországban, a Villa Romana del
Casaléban látható az a mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik
és a köztudatba „bikinis lányok” néven vonult be.
A
meztelenül fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de a
középkorban egy nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott,
vitte magával a szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy
mások ne lássák meg meztelenül urát, miközben megmártózott a
vízben.
A
19. század első felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a
férfiak kiváltsága volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún.
alsóinget viseltek, és nyoma sem volt még a mai értelemben vett
fürdőruhának. A nők generációkon keresztül élték úgy az
életüket, hogy tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről
egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem mártották
meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének módja a
jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s lassan egyre
több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön férfiak
társaságában.
Az
1900-as évek elején a nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal,
vállukat matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban. Széles
karimájú viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől. Ekkor már
a szoknyarész fokozatosan eltűnt a női fürdőruhákról, és a
merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos nadrágos overált
kezdtek hordani.
Divat
a lidókon
A
fürdőruhadivat változása az 1920-as évek elején következett be,
amikor a férfiak és a nők már együtt fürödhettek, és sok esetben
a fürdőkabinok vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket
fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a
vízből. Funkciójuk azonban megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a
családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett eljutni, így a női
estből is több volt látható. A fürdőházakban működött kávézó és
könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok, igazi
közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb fürdőházzal
akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a Magyar Tenger
Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és
praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még
megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre hivatkozva
letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette
Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szómagyarázat:
*lidó